Élőhelyek múltbeli használata

Nyomtatóbarát változatPDF version

AZ ÖKOLÓGIAI EMLÉKEZET ÉS A HAGYOMÁNYOS ÖKOLÓGIAI TUDÁS KUTATÁSA AZ ÖKOLÓGIÁBAN

    Számos olyan, természetvédelmileg fontos élőhelyhez kapcsolódó tudás létezik még hazánkban, melyek múltban való alkalmazása nagy szerepet játszott az élőhelyek diverzitásának fenntartásában. Ezek megismerése és rendszerezése fontos szerepet kaphat a biodiverzitás megőrzését célzó természetvédelmi kezelések helyes alkalmazásában, az élőhelyek változatosságának jövőbeni fenntartásában.

    A pályázat keretein belül interjúkat késztettünk számos természetes és természetközeli élőhely elmúlt 50-60 évben történt átalakulásáról és az átalakulás pontosabb okairól is (ökológiai emlékezet kutatása oral history interjúk segítségével). A munka során egy speciális adatlapot dolgoztunk ki, valamint egy módszertani segédanyagot is készítettünk a hagyományos ökológiai tudás interjúzásához, mely innen tölthető le:

    MÓDSZERTANI SEGÉDANYAG A HAGYOMÁNYOS ÖKOLÓGIAI TUDÁS KUTATÁSÁHOZ




    Az élőhelyek múltbeli használatáról gyűjtött adatok és a még meglévő, de gyorsan erodálódó ökológiai emlékezet és hagyományos ökológiai tudás kutatása nagyban hozzájárulhat a hazai élőhelyek állapotának, dinamikájának és veszélyeztető tényezőinek megértéséhez, az egyes Natura 2000 élőhelyek megfelelő kezeléséhez és országos szintű megőrzéséhez.

    A múltbeli gazdálkodást és különösképpen az egyes élőhelyek kezelését az elbeszélések alapján sokszor nehéz elképzelni. Hatásaikról azonban a környező országokban még szerezhetünk személyes tapasztalatokat. A tájat még hagyományosan használó falvak környezetében láthatjuk, milyen fajgazdagok tudnak lenni a faluszéli legelők, csordajárások, legeltetett folyópartok vagy akár a látványukban is nagyon szép fáslegelők.



    Az ökológiai emlékezet gyűjtése azonban nem teljesen új keletű. Borbás Vince már a 19. század végén gyűjtött helyi emberektől szóbeli adatokat a lecsapolt és átalakult Vindornyai-láp egykori vegetációjáról. Így ír a Balaton Flórája című könyvében 1900-ban:
    „A Balaton melléki változásokról és pusztulásokról különben a nép is tud. Vindornya-Lakon 80 esztendős vezetőm volt, aki elmondotta, hogy biz azelőtt más volt az a rét, ahol most turkát (tőzeget) ásnak. Egy öreg anyóka pedig arról panaszkodott, hogy már nem talál keserű lóherét, a melyet azelőtt a sümegi patikában szokott eladogatni. Ez a keserű lóhere a Menyanthes trifoliata, orvosi fű, mely ma Tapolca rétségének csermelyeiben, nem bőséggel még terem.”



A kutatást az SH/4/8 svájci-magyar együttműködési projekt támogatta, és a MTA ÖK ÖBI Hagyományos Ökológiai Tudás Kutatócsportján belül végeztük.



VISSZA AZ ÉLŐHELYVÁLTOZÁSOK FŐOLDALRA