A MÉTA-adatbázis használatának szabályozása

Nyomtatóbarát változatPDF version

A. A MÉTA-adatbázist az OM Széchényi-pályázatán "Magyarország természetes növényzeti örökségének felmérése és összehasonlító értékelése" címmel elnyert projekt keretében hozta létre Molnár Zsolt és szerzőtársai vezetésével az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete (MTA ÖBKI) 2002-2005 folyamán.

Az adatbázis jogi értelemben vett tulajdonosa és birtokosa az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, az adatbázishoz fűződő szerzői jogokata MÉTA-adatközlők (felmérők) és az adatbázis létrehozásában alkotó szerzők bírják. Az adatbázis gondozását, védelmét, minőségbiztosítását, szakmai továbbfejlesztését és tudományos hasznosítását jelenleg is ez a széleskörű szerzőgárda végzi.

B. Az adatbázis védelmét és felhasználásának felügyeletét a MÉTA-kuratórium végzi. A MÉTA-kuratórium tevékenységét a szerzői jogokkal és szakmai illetékességgel bíró közösség, valamint az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete ellenőrizheti.
A MÉTA-kuratóriumot Dr. Török Katalin az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének igazgatója hozta létre 2005. november 28-án az Oktatási Minisztériummal és a MÉTA-felmérőkkel kötött szerződések alapján, összhangban az intézet szellemitulajdon-kezelési szabályzatával.

C. Az adatbázis hasznosítására a szerzőgárdán és a tulajdonoson kívül - a szerzők és a MÉTA-kuratórium szándéka alapján - a botanikusok, természetvédők, ökológusok, környezeti nevelők, oktatók és pedagógusok, a tájaink és természeti értékeink védelmén és megőrzésén dolgozó civil szervezetek tág értelemben vett szakmai-társadalmi közössége is jogosult.

D. Az adatbázis használatának szabályozását a MÉTA-kuratórium alakítja ki az alábbi elvek szerint. Az adatbázis:

  • Kizárólag etikai és szakmai szempontból megfelelő céllal,
  • kizárólag szakmai szempontból megfelelő és hozzáértő módon,
  • a szerzői jogokat és szakmánk íratlan etikai szokásait figyelembe véve,
  • az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete, az adatközlők és szerzők érdekeit szem előtt tartva használható fel.
  • Használata erősítse a regionális műhelyek szerepét és kapcsolatait,
  • használata, a kuratóriumi döntések és a kutatási eredmények legyenek nyilvánosak és ellenőrizhetők,
  • hasznosítása során esetleg befolyó pénz (pl. felhasználási díj) legalább 66%-át közvetlenül az adatbázis fenntartásának és továbbfejlesztésének költségeire kell fordítani.

E. A "MÉTA Adatoló" (korábban "MÉTA a vilghálón") szolgáltatás igénybevételéhez csak egy rövid levelet kell írni a MÉTA Kuratóriumnak (meta-kuratorium [at] list.okologia.mta.hu), az adatbázis teljeskörű elérését biztosító "MÉTA SQL-szakértő" szolgáltatás igénybevételéhez egy kérelmet (KÉRELEM és PÁLYÁZAT) kell kitölteni.

F. A MÉTA-adatbázis használatát, felhasználását kérő pályázatok benyújtásának rendje:

  • Az adatbázist felhasználni szándékozó pályázóknak írásban kell a kuratóriumhoz fordulniuk.
  • A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó azonosító adatait, a pályázott munka/projekt nevét, a tervezett felhasználás célját és időtartamát, az igénybe venni kívánt MÉTA-szolgáltatások körét és mértékét, az elemzés és értékelés módját és az elemzéseket végző(k) nevét, adatait, az eredmények tervezett felhasználását, az eredmények elérésének időpontját és minden egyéb fontosnak ítélhető körülményt (lásd: Kérelem és pályázat adatlap).
  • A kuratórium a fenti célok figyelembevételével 10 munkanapon belül írásban dönt a kérvény elfogadásáról vagy elutasításáról.
  • A kuratórium döntése alapján a pályázóval az MTA ÖBKI "Felhasználói szerződés"-t köt. A szerződés tartalmára a kuratórium javaslatot terjeszt elő az MTA ÖBKI igazgatójának.
  • A felhasználás ellentételezéseként a kuratórium felhasználási díjra is javaslatot tehet.
  • A kuratórium a felhasználás végeredményeit szintén írásban értékeli, a fontosabb eredményeket a MÉTA honlapján is közzé teszi.
  • Szükség esetén a kuratórium külső szakértő felkérésére jogosult, akinek azonban a végső döntés során szavazati joga nincs.
  • A kuratórium konszenzusos döntéshozatalra törekszik. Nem egyhangúlag egyetértő helyzetekben újabb információk bekérése után szavazattöbbséggel dönt.

G. KÉRELEM és PÁLYÁZAT a MÉTA-adatbázis felhasználására és a MÉTA-szolgáltatások igénybevételére. Az adatlap honlapunkról letölthető (DOC fomátumú fájl). A kitöltött"kérelem és pályázat"-ot kérjük küldje el a MÉTA-kuratóriumnak.

Vácrátót, 2005. december 15.

A MÉTA-kuratórium elnöke és tagjai:

  • Molnár Zsolt, elnök - a MÉTA Projekt vezetője
  • Bölöni János, tag - a MÉTA Adatminőség-ellenőrzési munkacsoport vezetője
  • Horváth András, tag - a MÉTA Etikai és adathozzáférési munkacsoport vezetője
  • Horváth Ferenc, tag - a MÉTA Informatikai munkacsoport vezetője

    A MÉTA-kuratórium elérhetősége:
    Molnár Zsolt, elnök
    MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézet, 2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4.
    (28) 360-122/160 -
    meta-kuratorium [at] list.okologia.mta.hu ( )