Tájak növényzetének természetessége




Bevezetés, célkitűzés | Módszertan | Eredmények összefoglalása | Hivatkozások

BEVEZETÉS, CÉLKITŰZÉS

Az évszázados, sőt gyakran évezredes emberi tájhasználat jelentős hatást gyakorolt hazánk természetes növényzetére. Sok helyen elpusztult, máshol átalakult vagy eljellegtelenedett a növényzet. Mindezidáig nem volt számszerűsíthető képünk a növényzeti örökség és általában a hazai táj értékállapotáról. Annak ellenére, hogy ezt mindenki fontosnak gondolja, meglepően kevés olyan munka van – vagy nagyon kevés van belőle publikálva – ami nagyobb területek, országok, régiók, megyék növényzetének állapotfelmérését, természetesség felmérését mutatná be.

Erdők, nagy területre kiterjedő természetességének felmérését és értékelését az utóbbi időszakban több közép-európai országban, illetve régióban végezték el, amelyek alapvetően két csoportba sorolhatók: 1 – hemeróbia vizsgálatok (pl. GRABHERR et al. 1998), amelyek az emberi hatás erőssége szerint minősítették az erdőket, ill. 2 – természetes referenciától való eltérés alapján minősítő vizsgálatok (pl. SCHIRMER 1999, STEINMEYER 2003, BRASSEL & LISCHKE 2001). Utóbbihoz hasonló megközelítést alkalmazott a magyarországi erdők természetességének felmérése is, a TERMERD projekt (BARTHA és mtsai 2003, 2006, BÖLÖNI és mtsai 2005, KENDERES és mtsai 2007).

Gyepekkel kapcsolatban is történtek értékesség-felmérések, amelyek azonban kevéssé dokumentáltak. Észtországban készült egy teljes országot lefedő gyep-állapot felmérés, ahol geobotanikai, florisztikai és esztétikai szempontból egy 1-3-ig terjedő skálán értékelték a gyepeket (MÄGI & LUTSAR 2001). Ismert továbbá a Morava folyó ártéri rétjeinek természetvédelmi értékelése (STANOVÁ et al. 1999) is, amelynek alapját azonban kizárólag az ún. Vörös listás fajok mennyisége adja.

Eddig egyetlen olyan példával találkoztunk, ahol jól dokumentált módszertan alapján egy nagy terület – az ausztráliai Viktória állam – növényzetének természetesség térképezését mutatták be. A felmérés során előre megadott szempontok (pl. nagy fák jelenléte, gyomok hiánya, foltméret) szerint kellett pontozni, és a pontok összesítésével kapták meg a az élőhelyfolt természetességi értékét (PARKES et al. 2003). A végső cél Viktória állam esetén egy összesített értékesség-térkép elkészítése volt, amelyet részben extrapolálásos modellezéssel készítettek (NEWELL et al. 2006, HIGGINS 2006). A jelentésben egyes tájak egymáshoz viszonyított értékelését is elvégezték (NEWELL et al. 2007).

Célunk, a 2003-2006 között lezajlott MÉTA térképezés eredményei alapján, értékelni Magyarország nagytájainak természetességét (BÖLÖNI et al. 2008).


Bevezetés, célkitűzés | Módszertan | Eredmények összefoglalása | Hivatkozások

MÓDSZER

Az elemzéshez felhasznált adatok a MÉTA adatbázisból származnak (MOLNÁR et al. 2007, HORVÁTH et al. 2008). A természetes növényzeti örökség állapotának jellemzésére – többek között – az élőhelyek természetességét használtuk. Régóta kérdés, hogy vizsgálható-e objektíven a természetesség, megadható-e egyetlen mutatóval egy vegetációs folt természetessége. A sok-sok bizonytalanság ellenére a természetvédelmi gyakorlatban és a botanikusok között gyakran kerül szóba egy folt természetességének, eredetiségének kérdése, az emberi beavatkozás mértékének meghatározása.

A MÉTA program során először mértük fel a hazai növényzeti típusok természetességét, amelyet minden élőhely-állományra egy ötfokozatú skála szerint értékeltük. Magyarországon a természetesség becslésére a - 15 éves használata során bevált – ún. Németh-Seregélyes-féle skálát használjuk (NÉMETH és SEREGÉLYES 1989, MOLNÁR és mtsai 2003, MOLNÁR et al. 2007):
    o teljesen leromlott, tönkrement állapot (1-es)
    o erősen leromlott állapot (2-es)
    o közepesen leromlott állapot (3-as)
    o természetközeli állapot (4-es)
    o természetes, illetve annak tekinthető állapot (5-ös).
E rendszer nagy vonalaiban megfelel az európai hagyományoknak (pl. DIERSCHKE 1984, BASTIAN 1996, RUŽIČKOVA et al. 1996, GRABHERR et al. 1998, MÄGI & LUTSAR 2001).

A természetesség-érték az adott élőhelyfolt szerkezeti és fajkészleti jellemzőit együtt figyelembe vevő szakértői minősítés, amelynek viszonyítási szélsőségeit az élőhelytípusnak a térségünkben ismert legjobb (legtermészetesebb, legfajgazdagabb) és a legdegradáltabb, legfajszegényebb (de még típusként felismerhető) állományai jelölik ki. Ez az értékelés bizonyos fokig szubjektív, ezért az Élőhely-ismereti Útmutatóban (BÖLÖNI és mtsai 2003) minden élőhelynél, több példán keresztül magyarázzuk el, hogy milyen egy természetes, természetközeli vagy leromlott állomány. A térképezés során ezen az ötfokozatú skálán, minden MÉTA-hatszögben, minden élőhely természetességét dokumentáltuk.

A természetességi adatok bemutatásához az egyes élőhelyek a felmérés során gyűjtött természetesség és kiterjedés adatait használtuk fel. Az élőhelyekre az Á-NÉR 2003 kóddal hivatkozunk (BÖLÖNI et al 2003). A továbbiakban „jellegtelen élőhelyekként” hivatkozunk azokra, amelyek kialakulása alapvetően emberi hatásra történt, fajkészletük szegényes, faji összetételük nem jellegzetes (OA, OB, OC, RA, RB, RC, RD).

Egyes ritka, kis kiterjedésű (A4, C1, C23, J1b, E5) élőhelyeket kihagytunk a feldolgozásból. Ezek egyikének az országos kiterjedése sem éri el a 20 hektárt. Nem foglalkoztunk az inváziós fajokat 50%-nál nagyobb arányban tartalmazó erdőkkel (RD) sem. Ennek a kategóriának az értékelése a térképezők részéről meglehetősen heterogén, és minden bizonnyal nagy arányban tartalmaz akácosokat, amelyek a MÉTA program protokollja alapján nem voltak felmérendők, mivel ezek nem részei a természetes növényzeti örökségnek.

A MÉTA adatbázis alapján összehasonlítottuk földrajzi nagytájaink (MAROSI & SOMOGYI 1990) természetességét. Ehhez az adott nagytájban található összes 4-es és 5-ös természetességű élőhely összkiterjedését viszonyítottuk egyrészt az összes élőhely összkiterjedéséhez („vegetációval borított terület”), másrészt az adott nagytáj teljes területéhez (amibe így értelemszerűen beletartoznak a vegetációval nem borított területek, pl. szántók, utak, települések is).


Bevezetés, célkitűzés | Módszertan | Eredmények összefoglalása | Hivatkozások

EREDMÉNYEK

Felméréseink szerint az országnak mintegy 17%-át borítja olyan növényzet, amely a természetes növényzeti örökség részét képezi, azaz a természetes növényzet maradványának tartható. A növényzeti örökség 2%-a természetes állapotúnak tekinthető, 27%-a természetközelinek, 50%-a közepesen leromlottnak, míg 21%-a nagyon leromlottnak. Azaz az ország területének csupán 0,6%-át fedi természetesnek tekinthető növényzet, további 5,6%-án természetközeli a növényzet, 8,1%-án leromlott és további 3,0%-án nagyon leromlott.

Földrajzi nagytájaink természetességének összehasonlításából kitűnik (BÖLÖNI et al. 2008), hogy amennyiben csak a megmaradt növényzet természetességét nézzük, akkor az Alföld helyzete nem rosszabb a hegy- és különösen a dombvidékeinknél, szembetűnő viszont a Kisalföld degradáltsága. A többi nagytájunk között nincs lényeges különbség, a 4-es és 5-ös természetességű élőhelyek aránya 35-38% közötti. Kiemelendő ezen belül, hogy az 5-ös természetességű élőhelyek aránya magasan az Alföldön a legnagyobb (6,5%), viszont sehol máshol nem éri el a 2%-ot. Ugyanakkor a leggyengébb természetességű élőhelyek kiterjedésének az aránya is a sík vidékeinken (Alföld, Kisalföld), valamint a Dél-Dunántúlon a legmagasabb (20-23%).

A természetességi kategóriák területaránya (%) a MEGMARADT növényzeten belül
Földrajzi nagytájak 2-es 3-as 4-es 5-ös 4 és 5 együtt A nagytáj területe
Alföld 20,9 43,3 29,3 6,5 35,8 583.332 ha
Kisalföld 23,0 53,9 21,6 1,5 23,1 47.694 ha
Nyugat-Dunántúl 12,2 50,8 35,4 1,5 36,9 125.564 ha
Dél-Dunántúl 20,0 44,9 34,0 1,1 35,1 186.659 ha
Dunántúli-középhegység 12,1 49,6 37,0 1,3 38,3 179.804 ha
Északi-középhegység 13,6 49,8 35,6 1,0 36,6 332.008 ha


Annak, hogy a természetes állapotú élőhelyek kiterjedése nagyobb az Alföldön, két oka van: az egyik, hogy az Alföldön a megmaradtakon belül nagy a szélsőséges talajú élőhelyek (elsősorban a szikesek) aránya, amelyek mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, így megmenekültek a vegetáció drasztikus átalakításától; a másik, hogy az Alföld maradék növényzetében sok, gyorsan regenerálódni képes élőhely van (elsősorban a mocsarak és a hínárnövényzet), ami lehetővé tette, hogy a MÉTA felmérés során a megmaradt alföldi növényzetet viszonylag jó állapotban találjuk.

Amennyiben viszont azt is tekintetbe vesszük, hogy mennyi a megmaradt, természetes-féltermészetes növényzettel borított terület részaránya a nagytájban, akkor a kép már árnyaltabb. A Kisalföldön a természetes élőhelyek kiterjedése nem éri el a táj területének 10%-át, addig ez az érték a középhegységekben 30% fölé emelkedik. Mindez tükröződik a jobb természetességű területek kiterjedésében is. Míg a Kisalföld területének alig több, mint 2%-án találunk jobb természetességű élőhelyeket (4-es és 5-ös természetesség együtt), addig ugyanez az Alföldön csaknem eléri az 5%-ot, az alapvetően dombvidéki tájainknál (Nyugat- és Dél-Dunántúl) 6-7%, a középhegységekben pedig ez az érték 12-13% körül alakul.

A természetességi kategóriák területaránya (%) a NAGYTÁJ teljes területéhez viszonyítva
Földrajzi nagytájak 2-es 3-as 4-es 5-ös 4 és 5 együtt Növényzeti örökség a táj %-ában
Alföld 2,7 5,5 3,7 0,8 4,6 12,8 %
Kisalföld 2,2 5,1 2,1 0,1 2,2 9,5 %
Nyugat-Dunántúl 2,2 9,3 6,5 0,3 6,7 18,3 %
Dél-Dunántúl 3,3 7,5 5,7 0,2 5,9 16,7 %
Dunántúli-középhegység 3,7 15,2 11,3 0,4 11,7 30,6 %
Északi-középhegység 4,8 17,5 12,5 0,4 12,9 35,2 %


A természetességi adatokat vegetációtájanként (MOLNÁR CS. és mtsai 2008) összegezve, kétféle térképet készítettünk. Az elsőn csak a máig fennmaradt növényzet (a növényzeti örökség) állapotát, természetességének átlagát ábrázoltuk. A növényzeti örökség magashegyeinkben, erdős dombvidékeinken és alföldi szikes tájainkon a legjobb természetességi állapotú.

A második térképen a teljes táj természetességét mutatjuk (azaz beszámítjuk a szántóterületeket és a településeket is). Ekkor a legkevésbé átalakított középhegységi és dél-nyugat-dunántúli erdős tájak, az összefüggő, nagy természetes foltokkal bíró alföldi lápi és szikes tájak kapják a legmagasabb értékeket, míg az alföldi löszhátak és a szárazabb dombvidékek „kultúrsivatagjai” a legkisebbeket.

A két térkép eltérései jól mutatják: nem mindegy, hogy csak a fennmaradt növényzet alapján ítélünk meg egy tájat, vagy pedig az elpusztult növényzetet is figyelembe vesszük az értékeléskor. Például a löszhátak az első térképen azért kaptak magas értékeket, mert bár a táj zömét egykor borító löszsztyeppek szinte eltűntek, a hátak medencéiben túlélt szikesek gyakran jó természetességűek.


Bevezetés, célkitűzés | Módszertan | Eredmények összefoglalása | Hivatkozások

HIVATKOZÁSOK

Bartha, D., Bölöni, J., Ódor, P., Standovár, T., Szmorad, F., Tímár, G. (2003): A magyarországi erdők természetességének vizsgálata. Erdészeti Lapok 138(3): 73-75.

Bartha, D., Ódor, P., Horváth, T., Tímár, G., Kenderes, K., Standovár, T., Bölöni, J., Szmorad, F., Bodonczi, L., Aszalós, R. (2006): Relationship of Tree Stand Heterogeneity and Forest Naturalness. Acta Silvatica et Lignaria Hungarica 2: 7-22

Bastian, O. (1996): Biotope mapping and evaluation as a base of nature conservation and landscape planning. Ekológia 15: 5-17.

Bölöni, J., Kun, A., Molnár, Zs. (szerk.) (2003): Élőhely-ismereti Útmutató. Kézirat, MTA ÖBKI, Vácrátót.

Bölöni J., Bartha D., Standovár T., Ódor P., Kenderes K., Aszalós R., Bodonczi L., Szmorad F., Tímár G. (2005): A magyarországi erdők természetességének vizsgálata I. Kutatási előzmények és mintavételezés. Erdészeti Lapok 140(5): 152-154.

Bölöni, J., Molnár, Zs., Horváth, F., Illyés, E. (2008): Naturalness-based habitat quality of the Hungarian (semi-)natural habitats. Acta Botanica Hungarica 50 (Suppl.): 149-160.

Brassel, P. & Lischke, H. (2001): Swiss National Forest Inventory: Methods and Models of the Second Assessment. WSL Swiss Federal Research Institute, Birmensdorf.

Dierschke, H. (1984): Natürlichkeitsgrade von Pflanzengesellschaften unter besonderer Berücksichtigung der Vegetation Mitteleuropas. Phytocoenologia 12: 173-184.

Grabherr G., Koch G., Kirchmeir H. & Reiter K. (1998): Hemerobie österreichischer Waldökosysteme. Veröffentlichungen des Österreichischen MAB-Programs, Vol. 17. Universitätsverlag Wagner, Innsbruck.

Higgins, I. (2006): Vegetation condition mapping and catchment management: The North Central Victorian experience. Ecological Management and Restoration 7 s1: 68-71.

Horváth, F., Molnár, Zs., Bölöni, J., Pataki, Zs., Polgár, L., Révész, A., Krasser, D. & Illyés, E. (2008): Fact sheet of the MÉTA Database 1.2. Acta Botanica Hungarica 50 (Suppl.): 11-34.

Kenderes, K., Tímár, G., Ódor, P., Bartha, D., Standovár, T., Bodonczi, L., Bölöni, J., Szmorad, F., Aszalós, R. (2007): A természetvédelem hatása középhegységi erdeinkre. Természetvédelmi Közlemények 13: 69-80.

Marosi, S. & Somogyi, S. (szerk.) (1990): Magyarország kistájainak katasztere I-II. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest.

Mägi, M. & Lutsar, L. (2001): Inventory of seminatural grasslands in Estonia. Report, Estonian Fund for Nature, Tallinn.

Molnár Cs., Molnár Zs., Barina Z., Bauer N., Biró M., Bodonczi L., Csathó A. I., Csiky J., Deák J. Á., Fekete G., Harmos K., Horváth A., Isépy I., Juhász M., Kállayné Szerényi J., Király G., Magos G., Máté A., Mesterházy A., Molnár A., Nagy J., Óvári M., Purger D., Schmidt D., Sramkó G., Szénási V., Szmorad F., Szollát Gy., Tóth T., Vidra T. and Virók V. (2008): Vegetation-based landscape-regions of Hungary. Acta Botanica Hungarica 50(Suppl.): 47-58.

Molnár Zs., Biró M., Botta-Dukát Z., Illyés E., Seregélyes T., Timár G. (2003): Magyarországi Élőhely-térképezési Adatbázisának (MÉTA) térképezési módszertani és Adatlapkitöltési Útmutatója (AL-KÚ) 3.3. Kézirat, MTA ÖBKI, Vácrátót, 54 pp.

Molnár, Zs., Bartha, S., Seregélyes, T., Illyés, E., Botta-Dukát, Z., Tímár, G., Horváth, F., Révész, A., Kun, A., Bölöni, J,. Biró, M., Bodonczi, L., Deák, J.Á., Fogarasi, P., Horváth, A., Isépy, I.., Karas, L., Kecskés, F., Molnár, Cs., Ortmann-né Ajkai, A. Rév, Sz. (2007): A grid-based, satellite-image supported, multi-attributed vegetation mapping method (MÉTA). Folia Geobotanica 42: 225–247.

Newell, G. R., White, M.D., Griffionen, P., Conroy, M. (2006): Vegetation condition mapping at landscape-scale across Victoria. Ecological Management and Restoration 7 s1: 65-68.

Newell, G.R., White, M.D., Griffioen, P. (2007): Modelling the condition of native vegetation in Northern Victoria. – A Report to the Northern Victorian Catchment Management Authorities. Arthur Rylah Institute for Environmental Research Department of Sustainability and Environment, Heidelberg. Report.

Németh, F. & Seregélyes, T. (1989): Természetvédelmi információs rendszer: Adatlap kitöltési útmutató. Kézirat, Környezetgazdálkodási Intézet (Institute of Environmental Management), Budapest

Parkes, D., Newell, G. & Cheal, D. (2003): Assessing the quality of native vegetation: The ’habitat hectares’ approach. Ecological Management and Restoration 4: 29-38.

Ružičkova, H., Halada, L., Jedlička, L. & Kalivodová, E. 1996: Biotopy Slovenska. Ústav krajinnej ekológie SAV., p. 192.

Schirmer, C. (1999): Überlegungen zur Naturnähebeurteilung heutiger Wälder. Allgemeine Forst und Jagd Zeitung 170: 11–18.

Stanová, V., Šeffer, J., Lasák, R., Galvának, D. & Viceníkova, A. (1999): Grassland vegetation of floodplain area. In Šeffer, J. & Stanová, V. (eds.): Morava River Floodplain Meadows – Importance, Restoration and Management. – DAPHNE – Centre for Applied Ecology, Bratislava.

Steinmeyer, A. (2003): Verfahren der Naturnähebestimmung in Brandenburg. Allgemeine Forst Zeitschrift / Der Wald 3: 143–145.