|
|
2010. 08. 27.
Hagyományainknak megfelelően idén is megrendezzük őszi MÉTA-túránkat, melynek időpontja: 2010. szeptember 29. – október 4. A túra célja, hogy áttekintő képet kapjunk a Kisalföld és közvetlen környéke, így a Hanság és a Fertő-tó, a Kőszegi-hegység és a Szigetköz növényzetről. Az első napon ellátogatunk a Kisalföld Felvidékre eső szikeseire is.
(Részletek)
|
2010. 07. 10.

2010 júniusában ismét külföldi tájat látogattunk meg MÉTA túránk során. Románia és Szerbia szép tájainak korábbi bejárásai után most Bulgáriába utaztunk. 14. MÉTA-túránk során elsősorban Bulgária vegetációjának pannon vonatkozásait tekintettük meg bolgár botanikus kollégáink vezetésével. A túráról készült képek a következő honlapon tekinthetők meg: http://www.meta-tura.gportal.hu/.
English version, see here:
(Részletek)
|
2009. 12. 07.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk tizedik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat 2009. évi utolsó számában (64. évf. 6. szám, 34-35. oldal)…
(Részletek)
|
2009. 12. 06.
A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa Hivatala konferenciát rendezett a „Fenntarthatóság indikátorai” címmel. Ezen bemutattuk az ÖBKI-ben kifejlesztett ún. növényzetalapú természeti tőke indexet …
(Részletek)
|
2009. 12. 05.
A MÉTA program legfontosabb eredményeiről olvashatunk a Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban megjelent, „A fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon” című kiadványában…
(Részletek)
|
2009. 11. 10.
Oláh Kriszta MÉTA posztere "Év térképe 2009" díjat nyert az ESRI Magyarország Felhasználói Konferenciáján. ...
(Részletek)
|
2009. 10. 22.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk kilencedik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat 2009. évi ötödik számában (64. évf. 5. szám, 26-27. oldal)…
(Részletek)
|
2009. 10. 17.
13. MÉTA-túránk témája a táj és a benne élő ember kapcsolata volt. Az egymással mozaikoló természetes és kultúrtáj érdekes, ember-formálta részleteit ismerhettük meg a Kiskunságban, a Bácskában, a Duna-mentén, a Mecsekben, a Tolnai-dombságban és a Mezőföldön.
(Részletek)
|
2009. 08. 23.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk nyolcadik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat 2009. évi negyedik számában (64. évf. 4. szám, 26-27. oldal)…
(Részletek)
|
2009. 07. 23.
 A MÉTA munkacsoport felkérést kapott az Országos Szécheny Könyvtár Magyar Digitális Képkönyvtár projektjébe. Összesen mintegy 100 tematikus MÉTA térképet és további 340 élőhelyfotót választottunk ki és dokumentáltunk az MDK számára ...
(Részletek)
|
2009. 06. 27.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk hetedik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat 2009. évi harmadik számában (64. évf. 3. szám, 32-33. oldal)…
(Részletek)
|
2009. 06. 06.
 Ez a MÉTA-túra Románia déli vidékeire vezetett. A parciumi, az erdélyi és a szerbiai túrák után a negyedik külföldi tájakat látogató túránk volt. A Déli-Kárpátok néhány csodálatosan szép szurdokvölgyét, a Mehádiai-hegységet, a Kis és Nagy Kazán-szorost, valamint a Bánát, a Néra-völgy és Aráma-bánya környékének botanikailag vagy tájhasználatilag érdekes helyeit látogattunk meg…
(Részletek)
|
2009. 04. 30.
Vajon mekkora az érdeklődés a MÉTA honlap iránt? - Folyamatosan növekszik látogatóink száma :)) - De, ránk talált a tolakodó reklám is!
(Részletek)
|
2009. 04. 20.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk hatodik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat 2009. évi második számában (64. évf. 2. szám, 32-33. oldal)…
(Részletek)
|
2009. 03. 14.
Magyarország Élőhelyeinek Aktuális Térképezése (MÉTA) program sajtótájékoztatója 2009. március 30-án, 11:00 órakor lesz az MTA székházában...
(Részletek)
|
2009. 03. 14.
Mit kínál az ökológia a döntéshozás számára? Tájhasználat és ökoszisztéma válaszok az Alföldön, című tudományos ülés kerül megrendezésre az MTA székházban 2009. március 30-án, 13:00 órakor…
(Részletek)
|
2009. 02. 11.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk ötödik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat idei első számában (64. évf. 1. szám, 32-33. oldal)...
(Részletek)
|
2009. 02. 10.
 Megjelent az Acta Botanica Hungarica című folyóirat különszáma (Volume 50, 2008, Supplementum), melyben 11 db szakcikk mutatja be a MÉTA adatbázist, valamint elemzésének első eredményeit…
(Részletek)
|
2009. 01. 13.
 A magyarországi földrajzi kistájak természetes növényvilágáról szóló, frissen megjelent könyvben a szerzők olyan kérdésekre keresték a választ, mint pl. milyen az egyes tájak mai növényzete, milyen történeti, növényföldrajzi és talajtani okok miatt vált ilyenné, mik a legfontosabb védendő értékei, és milyen tényezők veszélyeztetik ezeket...
(Részletek)
|
2008. 12. 05.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk negyedik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat utolsó 2008-as számában (63. évf. 6. szám, 16-17. oldal)…
(Részletek)
|
2008. 10. 24.
 Második tematikus túránk, melyben a hazai művelés alól felhagyott szántók és szőlők növényzetével foglalkoztunk. Az Északi-középhegység és az Alföld után a Dunántúl néhány jellemző parlagját kerestük fel, hogy átfogó képet kapjunk a különböző korú, termőhelyű és táji környezetű parlagok szukcessziójáról. A látottak érdekes kérdéseket vetettek fel a kutatás jövőbeli irányival és a természetvédelmi kezelésekkel kapcsolatban...
(Részletek)
|
2008. 10. 10.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk harmadik része a TermészetBÚVÁR című folyóirat idei ötödik számában (63. évf. 5. szám, 18-19. oldal)...
(Részletek)
|
2008. 08. 02.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk második, szikes pusztákról szóló része a TermészetBÚVÁR című folyóirat idei negyedik számában (63. évf. 4. szám, 26-27. oldal)…
(Részletek)
|
2008. 06. 20.
Elkészültek a hazánkban található Natura 2000 élőhelyek országos elterjedését bemutató térképek. Az Élőhelyvédelmi Irányelvben meghatározott 40 db Natura 2000-es élőhely jelenlegi és potenciális elterjedésén kívül feldolgozásra került az élőhelyek természetvédelmi helyzete, pusztulási tendenciája és veszélyeztetettsége is…
(Részletek)
|
2008. 06. 02.
Megjelent „Magyarország élőhelyei” című sorozatunk első része a TermészetBÚVÁR című folyóirat idei harmadik számában (63. évf. 3. szám, 16-17. oldal)...
(Részletek)
|
|
|
|